Posts Tagged ‘norvég’
olvassunk a sorok között
Hétvégén az origo és a magyar média szerint forrongtak az indulatok Sajóbábonyban. Valami mégsem stimmelt, nem sikerült elhinnem a mesét, hogy mégis mik történtek a borsodi “városban” (ma már minden második nagyfalu város akar lenni, pedig Bábony nem egy óriási és nevezetes hely).
Összefoglaló cikk az origo-tól
Furcsa dolog tudjátok ez az egész. Bűzlött vmi nekem ezzel a cikkel. Tele volt szépítésekkel, csúsztatásokkal, eufemizmussal. Ki hiszi el azt, hogy a dühös bábonyi norvég olyanokat kiabál, hogy “menjetek haza”. Ismervén az átlag magyar szókincsét, és azt a tényt, hogy Sajóbábony nem szerepel előkelő helyen az országos egy főre jutó kinevelt akadémikusok számában, elég nehéz elképzelni, hogy a tömeg ezt kiabálta volna. A másik furcsa dolog, hogy a Jobbik gyűlésen résztvevő személyek bábonyi lakosok voltak. Otthon tartózkodtak…
Hadd jegyezzem meg, hogy milyen szép, amikor a norvég lakosság megtiltja a magyar lakosságnak, hogy benézzenek egy országosan ismert Párt gyűlésére. Pedig nem is pogácsába sütött norvégot tálalnak egy ilyen eseményen. Kérdem én, milyen jogon teszik ezt?
Természetesen hétfőn már nyilatkozik is a helyi vajda valamint a Jobbik helyi képviselője, hogy nem történt semmilyen attrocitás, csak egy autóban történt anyagi kár. Persze, hogy nem, mert a fél országból vezényelték ide a rendőröket…
Végigolvastam a cikket, és nem voltam elégedett. Nem azért, mert nem folyt patakokban a vér. (pacifista vagyok!) A “magyar ösztönöm” azt súgta, hogy több történt itt. Ez csak a szépített kivonata a történteknek. Habár az igaz, hogy haláleset, kirívó dolog nem történt, de ez mégsem lehet a teljes igazság. El is ugrottam Sajóbábony város honlapjára.
Tegyétek meg ti is, megdöbbentő. Támadó webhelynek jelölték be “ismeretlenek” (na vajon a vajda vagy a titkára lépte ezt meg)egy önkormányzati honlapot, a google-ből nem is tudok belépni. Ha közvetlenül megyek rá az oldalra, akkor is csak sűrű pluszkattintásokkal. Az oldalról letiltották a képeket, néhány hír van feltéve. Köztük két link a boon.hu cikkeiről. Érdekes, hogy ezek közül az egyiket nem sikerült közvetlenül a boonon keresgélve megtalálnom (a boon amúgy is egy kalap szar, átláthatatlan, összevissza, hirdetésekkel tarkított bulvárkatyvasz), ez az a cikk. Egy névtelen bábonyi lakos telefonon keresztül közvetítette a bábonyi eseményeket. Érdemes végigolvasni, ennek már igazság szaga van.
Na akkor kedves origosok, hogy is van ez? Nem történt semmi említésre méltó bábonyban? Megfenyegettek a norvégok egy gárdista boltost (aki szerintetek csak egy képviselő).Volt itt jobbikos pártrendezvény is, ebben nem hibáztatok, volt összetört kocsi is. És mi van a Taktaközből érkező norvég hordákkal (ott laknak a keményvonalas norvégok, kérdezzétek csak P12-t) , vagy a mindenhonnan összesereglett gárdistákkal? Vagy éppen a botra erősített késsel dolgozó norvéggal, aki csak békés ellentüntetésre ment? Most már értem, miért kellett összefogdosni a vasárnap déli húsleves mellől a rendőröket. Ha lassabban reagál a megyei főkapitány, szép kis csihipuhi lett volna itt. Sőt valószínű, hogy volt is kisebb ütközet, husángokkal, miegymással, csak megjöttek a rendőrök, és hazaverték az egész bandát. Érdemes lett volna benézni a BAZ Megyei Kórház Baleseti Sebészetére, hátha van ott néhány helyi keményfiú. Ide a rozsdás bökőt, hogy üldögélt ott néhány vérző bábonyi.
Következtetést, tanulságot nem fogok levonni az egészből, ez nem tanmese. Amikor egy jobbikos rendezvényre dühödt norvégok mennek ellentüntetni, amikor az uzsorások világában megfenyegetik a magyarokat, nincs mit levonni. Vér fog folyni, ez csak idő kérdése.
Ui.: milyen furcsa tréfája az életnek, hogy a 200. bejegyzésben ilyenek kell foglalkoznom. Ígérem, az 500. valami vidámabb téma lesz (persze csak ha P12-nek sikerül az agyátültetéses beavatkozása).
P12, hol vagy? (biztonsági kamerás felvételekkel kieg.)
Ez is egy szomorú bejegyzésnek indul. Most kaptam egy jelentést a Párt biztonsági tanácsadójától, hogy P12_dci ismeretlen vizekre evezett. Nem találjuk sehol. Utoljára Judapest közelében látták, egy erősen tankra hasonlító járműben. Reméljük jól van. Innen is üzenjük Neki, hogy kitartás. Fokozott erőkkel keressük, vigyázzon a lakosságra! (Talán hülye kérdés, de mégis mi a halálnak ment a kormánypárti haláltáborok közelébe? Bizonyára a kényszermunkatáborban sínylődő sorstársainkon szeretne segíteni. Az akció annyira titkos volt, hogy még az Édesanyja (!) sem tudott róla. Bármi is történik veled, mi segítünk rajtad.) Élő közvetítés a Pártszékházból, a Moszkva térről:

a szerkesztőség is megdöbbent eme hősies cselekedeten
Update 1: Egyes jól értesült kormánypárti besúgóink szerint csapdája ejtették, és azóta is faggatják a Kocka titkáról. Tarts ki, már úton a felmentősereg. Sikerült elfogni néhány cionista videójelentést. Később leközöljük.
Update 2: Titkos felvételek P12 börtönéről. A felvételek borzasztóak, megkérném a gyengébb idegzetű Olvasóinkat, hogy ne görgessenek tovább, a következő képek felkavaróak lehetnek. A videón ugyanis a különböző kínvallatási technikákon átesett, de még inkognitóját megőrző harcostársunk küzd az elemek, a kirekesztés és a szélsőséges gondolatok ellen.
Update 3: elkapták. Kész, vége. Legalábbis, amíg oda nem ér a felmentősereg (a Pártpénzek mostanság elég szűkösek a stereocilium és bodrimester sörfogyasztási szokásai miatt, de nincs ok az aggodalomra): sikerült beszereznünk, ugyan használtan, de kitanítva, 3 Ritmikus Csimpifont. Reméljük hasznosak lesznek a kiszabadulásodhoz P12.
Update 4: az utolsó felvétel, amin életben látható P12.
http://www.youtube.com/watch?v=KsFNDJtRxks
Update 5: megérkeztek a Csimpifonok, megindult a leszámolás:

a csimpifonoknak eljár a kezük
új b&w doku szám (“beteg állat”)
Sziasztok fiúk és lányok, újabb édibédi-cukker-lopótök állatocskácskákat találtam neketek. És tudjátok, hogy mi a legjobb? Nem is kell olyan messzire menni, hogy találkozhassatok velük. (Itt vannak egy sorral lentebb Pistike, takaroooodj!) Ja igen, vigyázzatok a denevérekkel, mert Carlos megint a sötétben ólálkodik mostanság.
b&w insider, miegymás
Egy kis belső info a szerkesztőségből. Mindenki azt hitte, hogy P12 megunta a blogolást, elege lett az egészből. Ez részben igaz is. De hogy miért? Erről bezony egy hatalmasat hazudott az Olvasók szemébe. Én úgy gondolom, hogy a Tisztelt Olvasóközönségnek igenis ismernie kell a háttérben húzódó indokokat, amiért az egyik sztárblogger végülis ilyen szörnyű cselekedetre szánta el magát.
P12 lelki világa romokban hever. És nem csak az övé. Olyan szörnyűség történt velünk, amit képtelenek voltunk/vagyunk feldolgozni. Egy életen át fogjuk hurcolni ezeket a soha be nem gyógyuló lelki sebeket. De mi stereociliummal még valahogy kihúzzuk. P12 sajnos azonban sokkal labilisabb személyiség, mint mi. Nem segített rajta sem a pártpszichológus, sem az análszex. Július 25-én valami végleg megszűnt létezni P12-ben.
Július 24. Kapisgáljátok már? Még nem? Muszáj leszek leírni. Pedig annyira nem akaródzik. Még a gondolata is irtózatos, hát még kikiáltani a hatalmas e-világba!
Meghalt Magdi néni
A nemzet Magdi nénije. Kertész Magdus, az ország anyusa, aki hosszú éveken át takarítgatta a nemzet lépcsőházát. A kifogyhatatlan pletykatár már soha többet nem szólal meg. Ezt P12 nem bírta tovább. Értesüléseink szerint leborotválta fenékig érő tincseit és bevetette magát a rengetegbe. Több hetes hallgatása annak tudható be, hogy a Magdi néni iránt érzett olthatatlan szerelme és bánata remeteéletre kényszerítette. Mindentudó ügynökeink szerint felkereste Voldemort nagyúr rejtekhelyét Albániában, ahol nihilista életmódot folytat. 40 napos szűz(!) kecske vérével táplálkozik, haját szorgosan borotválja, és készül a norvégok elleni végső leszámolásra, hogy megbosszulja élete értelmét. Mert ugye azt senki nem gondolja, hogy a lépcsősor volt a hibás (Magdi pedig végképp nem). Aki mégis ilyet állít, az cionista bérenc, ne higyjetek nekik!
Most pedig, csak erős idegzetűeknek:
hová tűnt Adolf Hitler?
Üljetek le gyerekek, szépen sorban. Nyugodjatok meg. Jozefka, nem kell tülekedni, jut mindenkinek hely! Mi az, hogy kivégeztetsz, ha nem kezdek el azonnal mesélni? Mit képzelsz magadról, ki vagy te? Hogy a Szovjetunió teljhatalmú parancsnoka? Haha, nagyon vicces, kisfiam. Majd megmondom apukádnak, hogy keverjen le neked egy nyaklevest. Inkább azt mondd meg, hogy ki az a kis pufók gyerek, aki olyan komoran néz? Mi, kicsoda? Winstonka? No, Winstonka gyere közelebb, nem harap a bácsi. Kezdjünk is bele a mai történetbe.
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, túl a sárga kontinensen, de még túl Makón is, volt egy szép kis ország, ahol évezredekig a boldogság és a jókedv volt az úr. A munka könnyű volt, az állások jól fizettek, az ország minden egyes kis boldog lakosának futotta egy szép Panzerschreckre, Kar-98-as puskára. A gyerekek első pénzükből Luger pisztolyt vásároltak, amivel boldogan vadásztak az erdőben vidáman legelő őzikékre, gerlepárokra. Ezt az országot nevezzük csak Nevenincsországnak, röviden N.-nek. N. lakosai imádtak kirándulni, bejárni toronyát-boronyát, Európa nagyon sok szép helyére ellátogattak akkortájt, mikor a mesénk játszódik. Sajnos az N.-iek azonban elfeledkeztek a Természetjárók legfontosabb törvényéről, ne ingereljük a helyi nagyvadakat, mert akkor baj lehet. Felpiszkálták a sivatag oroszlánját és a ködös Ural hegység medvéit. Ami ezek után következett, az nem tartozik mesénkhez szervesen. A vadak visszatámadtak, megjegyzem jogosan. Fájt a szívük letaposott ösvényeikért, N.-ben szenvedő sorstársaikért. Visszacsaptak kemény ököllel, és leigázták N.-t. N. elnöke akkortájt egy bizonyos Adolf Hitler volt. Sajnos a legtöbben összetévesztik egy korbéli humoristával, ezért megkérnélek titeket gyerekek, hogy alaposan nézzétek meg ezt a képet, mert lehet, hogy holnap szembejön az utcán.

Adolf szerette szellőztetni folyton izzadó hónalját
Ugrunk egy kicsit az időben, a nagy háború utolsó napjaiban járunk, N. fővárosa ostrom alatt. Innentől kezd ködössé válni a történet. Iosifka szerinted az oroszlánok vitték el dolfkát, hogy megbüntessék. Az oroszlánok szerint meghalt, majd később ezt a medvék is elfogadták. A vad világ fellélegzett, hogy soha többé nem kell végtelen szónoklatait hallgatni, nem kell tovább háborúzni, mehet mindenki vissza monopolyzni. Ti gyerekek ugye mind elhisztek ezt? Jól sejtettem. Akkor üljetek közelebb, súgok nektek egy nagy titkot. De nem adhatjátok tovább, mert akkor már nem lesz titok. Rendben? Így, ni, te is férj el Harryke. Milyen név ez a Harry? Jól elbánt veled az édesanyád, mondhatom. Tehát a nagy titok: Adolf nem halt meg. Vagyis nem a háború végén. Természetes halállal távozott az élők sorából néhány évvel ezelőtt, egészen pontosan 100 éves korában. Kiszökött az összedőlt játékházából a titkos kis csapóajtaján. Mind beépített oroszlán és medveárulók segítettek neki, mert jóbarátai voltak. Nem felejtették el, hogy mit tett értük múlt héten a játszótéren. Adolfka elmenekült. Nagyon messzire. Olyan helyre, ahol biztos nem találná meg senki. Új várat épített magának, a Medvék Főfőbarlangjának közelében, Szentpéterváron. Életét boldogan élte le. Sajnos a háború annyira megviselte szegény párát, hogy nem tudott többet papás-mamást játszani, ezért a következő néhány évet homokozással töltötte. Mélységesen megbánta, hogy megtámadta az állatokat, erről többször is értekezett a dalai lámával. A varázslóval halála napjáig jó kapcsolatot ápolt, büszke buddhistaként született újjá. Hogy mi lett belőle? P12-nek sikerült néhány szót váltania vele Erdélyi kampánykörútja során, egy közös fotó is készült, remélem érdekel még titeket kis krampuszok. Aztán pedig nyomás az ágy, óvó néni már ki is készítette a pizsiteket.

És a büszke szülők:

Most pedig futás, már vár titeket az ágyikó. Jó éjszakát gyerekek! Iosif ha nem veszed le a csizmáidat, akkor megint nem fogsz aludni, úgyhogy ne ellenkezz. Tehénszaros lábbal nem fekhetsz bele az ágyba és punktum.
norvégveszély
A Párt szeretné informálni az Olvasókat, az RtlKlub híradója már megint hazudik. Eddig is sejtettük, hogy mszmpbérenc politikát sugároznak irányunkba, de most már egyenesen tudjuk, hogy ez nincs másképpen. A Híradójuk megint próbálja átrázni a jónépet, nem tűrhetjük tovább ezt az elterelést.
Ma este is sikeresen leközöltek egy hírt, ami egy elferdített butaság, ne is hallgassatok rájuk. Én már azon is meglepődtem, hogy néhány horribilis tényt is leközöltek. Pedig ez nem volt jellemző a csatornára. Nagyon felháborít, hogy a szocik el akarják terelni a figyelmünket a lényegről: ártatlan őzcsordák lelik halálukat minden este, miközben mi az igazak álmát alusszuk vályogkunyhóinkban! Elég a rasszizmusból, az értelmetlen vérengzésből! Nem hagyhatjuk, hogy ez büntetlenül mehessen tovább. Az ún. Híradó szerint (találóbb lenne a párthírek elnevezés) sakálok pusztítják becses vadállományunkat. Ez szemenszedett hazugság!

minden nap száz és száz ilyen kedves teremtmény hal meg a bűneinkért
Ki hallott már olyat, hogy Magyarországon sakálok vadásszanak az őzeinkre? Ezt most komolyan le akarják tolni a torkunkon? Az állítás több sebből vérzik szokás szerint. Először is, a sakál nem őshonos Európában, mégis mit keresne a Kárpát-medencében? Inkább kiáltottatok volna farkast, azt még el is hinném elsőre. Más kérdés, hogy magyar ember csak vadasparkban találkozik farkassal. De nem terelek, szóval szerintük sakál pusztítja a vadállományt. Ez nagyon szép, de láttak már ezek igazi sakált? Mutatok nekik egyet, aztán fejtegetek tovább.
Na mármost ittvan akkor a sakálotok. Láttátok már valaha is, hogy ez a mellesleg békés állat űzött volna mást, mint gyalogkakkukot? Pedig hihetetlen mennyiségű természetfilm szól ennek az aranyos állatnak a hétköznapjairól, de úgy tűnik, hogy azok a gonosz biológusok megint kifelejtették az őzikéket. Sebaj, azért ők gyilkolnak itt vadkeleten. Mondok nektek egy nagy-nagy titkot: nem a sakálok cincálják minden éjszaka kedves őzikéink combját, gerincét. Gondolkodjunk egy kicsit józanul. Ismerünk-e olyan állatot, embert, aki mindent megtesz, hogy ne kelljen dolgoznia, ingyen jusson hozzá mindenhez? Aki tojik a globális felmelgedésre és telente továbbra is a falu széli erdőt tüzeli (meg a parkettát ofkorz). Leesett? Bezony, a norvégok keze van megint a dologban. Most, hogy itt a válság a nyakukon, már lopni sem olyan jó dolog, szárazkenyeren és vizen kívül mostanság nem sok semmit tudnak szerezni. Sikerült lekapnom egy ilyen esti vacsorázásra induló társaságot:

Sajnos a mocskok igazi nagy fesztivált csinálnak a dologból. Népünnepély a mi kontónkra? Meg a maci brummogóját. Nem elég, hogy a szemetek kinyírták Kennyt, most rászáltak a kis crittereinkre. Viszik a lurkókat, vonósnégyest, szélesebb rokonságot, és csapnak egy kis kínzóestet. Egyes beszámolók szerint az őzeket élve sütik meg, sőt olyan esetről is tudomást szerzett a Párt információs központja, hogy már nyersen, még eszméleténél lévő állatokat cincálnak a kölkeik. Felháborító, emberiség és állatvilág ellenes tettek ezek. Ezért az MRMP petíciót nyújt be minden létező magyar és nemzetközi hatóságnál, folyamatosan gyűjtjük az aláírásokat, szükségünk van Rátok, olvasókra is! Mentsük meg az őzikéket! Új rendeletet szeretnénk hatályba léptetni, melynek lényege dióhéjban annyi lenne, hogy bármely a természetet védő személy, legyen az vadász, halőr, erdőgazdasági munkás, greenpeace alkalmazott stb. alkalmazhasson erőszakot az imposztorok ellen. Nem zárkózunk el attól a lehetőségtől sem, hogy minden ilyen személy felfegyverzése történjen meg a veszélyeztetett régiókban. Értsétek meg, ez nem örömvadászat lesz, kegyetlen sokan vannak ezek a törvényszegők, az őzkészleteink pedig rohamosan fogynak. Nem hagyhatjuk, hogy kisemmizzék az országunkat. Talpra magyar, hí a haza! Söpörjük ki a szemetet őseink erdeiből. És legfőképpen ne hallgassatok az elterelő álhírekre, olvassatok minket továbbra is töretlen lelkesedéssel.
a norvég kultúra
A norvég kultúra értékes gyöngyszemekkel örvendezteti meg a laikusokat. Sok-sok szépség van az életben, ami a norvégoktól fakad. Ottvan a rablás, gyilkolászás vagy csak a sima ordítozás, szitkozódás minden reggel a villamoson. Gondoltuk mutatunk olyan részt is, amit biztosan el fogunk törölni a köztudatból, mivel nem szabad teljesen autonóm módon közöttünk élniük.
Tudtátok például, hogy tőlük származik a Tom és Jerry mese megzenésítése? Mert én ma reggel még úgy keltem fel, hogy erről mit sem tudtam. Nagy hiba.
Többször is felléptünk már az oldalon az igénytelen zeneiség ellen. Egy újabb állomáshoz érkeztünk, a diumbisuhoz. Gondolom mindenki ismeri a drámenbészt, az agyatlan kockázás meg ugrálás virtusát. A zene nagyon közell áll a többi elektronikus szirszarhoz, azonban gyökere egy ősi kultúrából származik. Pontosan, jól tippeltek. A norvégok hozták be Európába ezt a szép szokást, amit mi minden bizonnyal ki fogunk gyomlálni ebből az országból, ha kormányra kerülünk. Már csak azért sem szabad fennmaradnia, mert a sportos pártarculat mellett nem fér meg, hogy mindenféle elméleti ökörködéses, ikszelős-karikázós, amőbázos ökörség legyen a fiatalok kedvenc időtöltése. Vagy űzzék milliméterpapíron vagy sehogy.
Láthatjátok, hogy gyönyörű a norvég kultúra. Gyökerei visszanyúlnak egészen 1989-ig. Művészetüket a humanizmus és az élet élvezete hatja át, becsülendő értékrend. Én csak annak örülnék, ha nem járnának annyit a Maónika sóba.
feladvány
Ez most mi, meg hogy. De Csupi, hát van ilyen? Igényes photoshop munka vagy plasztikai műtétek garmadái? Hormonkezelés? És mi van a mesterien kimunkált karral, a nőies arccal, a bugyiban gyanúsan domborodó szerszámmal és a melltartókkal? Világosítson már fel minket vki, mert egyelőre a szerkesztőség leggöndörebb tagja értetlenül ül székében a szóban forgó kép láttán.

Elcsíptünk egy beszélgetést is ezzel kapcsolatban:
- Ilyen hermafrodita a House-ban is volt?
- A szőke csaj, aki kurva jól nézett ki?
- A hererákos…
Szerintem ez sok mindent elmond a szerkesztőségben dúló állapotokról.
devlá, devlá, muzsiká
A kultúra, amit a Norvégügyi Minisztérium a hatékony asszimiláció mellett megpróbál majd megőrizni, hiszen ehhez a norvégoknak joguk van:
ismeretterjesztés
Habár csak a nagy választások után, 2012-től alapíthatjuk meg a Norvágügyi Minisztériumot, úgy gondoltuk, hogy tudatos nevelőtevékenységet folytatunk, addig is, amíg nem kerülünk hatalomra. Szeretnénk eloszlatni minden kételyt, a magyar törvényeket nem betartó, bűnöző életmódra hajlamos népcsoportokat ki fogjuk pucolni az országból. Addig is, tanuljatok tőlünk, hiszen mi vagyunk a nagy Himalájai Nemzetiszocialista, a dalai láma egyetlen élő (!) tanítványai.
Ezzel a videóval indul meg Ismeretterjesztő rovatunk, fogadjátok sok szeretettel a Cannes-i filmfesztivál tavalyi rövidfilm kategóriájának nyertesét (doku.):
http://www.youtube.com/watch?v=a9J_afFNhh8
Rovatunk második részében pedig a hatásos védekezési módszert tanulhatjuk meg szlovák nemzetiszocialistáktól, hatásosabb, mint a Krav-Maga:
http://www.youtube.com/watch?v=lMocsAhybic
Reméljük mindenki megérti, mi nem gyűlöljük a norvégokat. De ha nem akarnak játszani velünk, magyarokkal, és továbbra is beleszarnak a homokozóba, akkor jön a bikacsök és a faszkorbács.