Black and White

világuralmi törekvések

Posts Tagged ‘fletó

pápá Fletó, pillanatképek a parlamentből

without comments

Kijelenthetem Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi nyertünk. Mi, a Magyar Ropogós Medvepárt. Legyőztük Fletót. És bár tudjuk, hogy ez csak egy csata, de bizakodva vetjük bele magunkat az eljövendő, ármánykodó háborúba. Reméljük boldogan éli majd nyugdíjas éveit, és nem jelenik meg a következő 4-5 választás idején. Azzal csak a saját dolgát nehezítené.

Új ember emelkedett az ország élére. Megint csak egy teljesen ismeretlen, fiatal valaki. Nem tudjuk, hogy mit várjunk tőle. Ismeretlen azért, mert az átlagember előtt eddig rejtőzködve szövögette hálóját. Egyelőre információink foghíjasak. Amit biztosan tudunk, hogy közgazdász a drága, méghozzá tehetséges. Hogy tehetsége miben áll, jelenleg nem tudjuk. Több nagyobb cég, csoport kötelékében is dolgozott, a mostmár elmúlt kormányban már gazdasági miniszter lett. Valószínűsítem, hogy az MSZMP-n belül több érv is szólt mellette.

Minden utolsó földműves is tudja, hogy NAGYNAGY válság van. Egyre több helyről jöttek az elégedetlen közgazdászok sirámai: szarban a haza! És a pártok ezt már nem tudják csak úgy eltusolni. Most már nem elegek a hangzatos vezényszavak. Emellett van nekünk egy öszödi beszéddel is operáló Fletónk, akik egyre jobban utál az ország, persze a csőkomcsikon kívül. Forrong az ország, a norvégok is rakoncátlankodnak, érik egy újabb 56. Erre mi az MSZMP válasza? Megadjuk akkor nektek a szakértői kormányt. Kaptok egy fiatal, ambíciózus menedzsert, meg új válságkezelő csoportokat. Egyelőre nem szeretném minősíteni ezt a mozdulatot. Most még örülök neki, ki tudja, hogy mi lesz belőle. Talán még jó is kisülhet abból, hogy nem jogászok és bölcsészek irányítják az országot.

hát nem aranyos?

A szocik érezték, hogy szar van, léptek. Most már csak azért imádkozunk, hogy az ellenzék kapcsolja ki a magnóját vagy legalábbis cseréljen kazettát.

“mockosz kisz hobbitok, elvették a drágaszágomat. ész utálom a fotószokat isz, ááá.”

Addig is, amíg nem jegyeztetjük be a pártunkat a nagykönyvbe, kérjük használjatok megfelelő titoktartási módszereket, működjön az elködösítés. Valószínűleg gordonka még semmit nem tudunk rólunk és a föld alatti műveleteinkről, szeretnénk, ha ez így is maradna.

Written by bodrimester

April 16, 2009 at 08:00

Posted in Uncategorized

Tagged with , , ,

Gyurcsány és a szerkesztők (mesejáték)

without comments

Utálom az ellenség eszközeit felhasználni. Nem vagyok nagy híve az áskálódásnak, mocsok egy dolog ez a politika. De sajnos a közelmúlt eseményeit nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A folyamatos áskálódások végül megérlelték bennem a gondolatot, itt az ideje kiteregetni a mocskos szennyest Fletó elvtárs!

Az egész réges régen kezdődött egy messzi-messzi galaxisban. A történet szálát 2002 tavaszával kell kezdenem. Történt ugyanis a világ másik végén, a ködös Miskolcon, hogy néhány éppencsak fiatalember, de inkább kölyök kigondolta, hogy elmegy tanulni a város legöregebb gimnáziumába (asszem már több, mint 350 éves gyökerekkel rendelkezik). Nagy kavarások közepette be is jutottak, mítoszokba illő küzdelem árán. Szeptemberben becsengettek, az új osztály összeült, kezdtük megszokni a német órákat, P12 már akkor is szaporán lengette karját és vezényelte az órák menetét, lendületes "Sieg Heil!" kiáltásokkal. Teltek, múltak az évek, cseperedtünk rendesen (testsúlyban, -szőrzetben egyaránt). Az iskolának azonban még régi szoci tornaterme volt, meg egy böhömnagy udvara. Össze is ült a két főszaki, az igazgató, bizonyos V. Pali (böszömnagy ember, de jófej :) ), valamint a fentebb említett Z. Ferenc, össze is hoztak egy csecse pályázatot, bizony bizony, a Földesnek új épületszárnya lesz, király könyvtárral, tornateremmel. Az épület el is készült szépen, mehettünk quake-ezni ezentúl a könyvtárba, meg vadulni a hodály tornateremben.

Visszaugrok kicsit az időben. 2000-et írunk, P12 még pelenkás volt akkor, én meg buzgón tanultam angolul, merhát csak nem lehet hülye annyi amcsi. Az MSZP-nek pedig új tagja lett, a fene se tudja hogyan, de Gyurcsány Ferencnek hívták. Nem tudom, mit és hogyan csinált, de 2003 májusától már gyermek-, ifjúsági és sportminiszterként tengette életét. Elég szép karrier így a semmiből. Már akkor is azon fáradozott, hogy hogyan tudna minél több fiatal értelmiségit beszervezni maga mellé, elvégre nagy céljai voltak már 2003-ban is. És, ha sikerül is elérnie leghőbb vágyát, Ferkónk sem él örökké, szüksége van utánpótlásra, olyan elvetemült elmékre, akik továbbviszik örökségét, mikor ő már 6 láb mélyen szagolja a szegfűt.

P12-vel mi mindig is az osztály, sőt az iskola elitjéhez tartoztunk. Rendelkeztünk önálló gondolkodásmóddal, perspektívával, és szépen kinevettük a legtöbb embert. Ha jól emlékszem, akkoriban egymás mellett is ültünk, hadd ne mondjam, milyen jó volt. Szóval itt voltunk, kaptuk a szép új épületet, örültünk a világnak.

Ferkó pedig mindenféle pályázatokra mondott igent, hátha így sikerül valamilyen úton-módon megismernie fiatal, befolyásolható elméket. Így kapott a mi sulink is egypár millát, cserébe (apróbetűs rész) meghívták erre a megnyitóra is. Meg is jelent a jómadár. Poénból nyomatott vagy két húzódzkodást a lakkszagú teremben az újságíróknak, közben izgatottan figyelte, merre lehetnek a tantermek. Nagy-nagy szerencsénkre meg is találta azokat.

A tantermünk a legfelső emeleten volt, közel az új szárny lépcsőházának bejáratához. Fletó nagyon trükkösen felosont, amikor azt hitték kétbetűs kitérőt végez. Éppen óra volt, csak a mackónadrágos takarítónéni nyomult a folyosón, azzal könnyű volt elbánnia (ezt megköszönöm Neki, mert a vén szipirtyó még 2002-ben elcsórta a "Sárga" matekos feladatgyűjteményemet, ami miatt érettségiig járhattam a kikúrt könyvtárba). A termek előtt ráéerősen lassított, megakadt a szeme egy feliraton: 9.h. "Hohó, h-sok? Azok már előzetes kétéves kiképzőtáborban vesznek részt, ezek az én embereim." – gondolta magában.

P12-vel mi éppen egy veszettül unalmas magyar órán senyvedtünk, úgyhogy úgy döntöttünk, kilógunk budira, hátha találunk egy kis dugisört a takarítói készletben. Erre na ki jön szembe? Ez a szemüveges őrült. Hú, bazz, nyomatta a mézesmázos faszságait, mondtam is leendő szerkesztőtársamnak: "Ez most baszni akar? Mert akkor a Te embered." De sajnos nem akart. Akkor megúszhattuk volna azzal, hogy elmennek szobára, én meg kiélvezem a tízperces szünetem. Ehelyett be akart minket szervezni a személyes kis Gyurcsányjugendjébe. "Ebből Te ugyan nem eszel, vén perverz." – mondta P12, és sikítva elfutott. Ottmaradtam szemtől szemben a rohadékkal. Az volt a szerencse, hogy a sikításra ott termett a két testőre Ferkónak; "Már megint huncutkodsz, Ferike?", és tovakísérték. Azóta sem találkoztam Vele, de ki tudja, mi történt volna ott akkor, ha P12 kicsit bátrabb.

Mindezek után néhány hónapig nem történt semmi. Pedig a háttérben a gonosz boszút forralt. Valahonnan megszerezte a nevünket, címünket. Szinte minden nap kap a Szerkesztőség fenyegető leveleket elvetemült álszocialistáktól, akik Gyurcsány nevében bármire képesek. De ez még semmi. Azóta Fletó megpróbál minden létező úton-módon ellehetetleníteni minket. Főleg azóta, hogy 2004-ben megszerezte a miniszterelnöki posztot. Bevezette a kétszintű érettségit, hátha meg tudja állítani szellemi fejlődésünket azzal, hogy csak a Nyíregyi Főiskolára vesznek fel Minket. Havonta kell megverekednem elvetemült cigányokkal, akiket a nyakunkra küldenek "Istenük" nevében.

Sajnos abba a hibába esett, mint szinte minden nagyobb zsarnok (Voldemort, Szauron), önmaga teremtette meg felemelkedésével bukásának okozóit. Mi lennénk ketten P12-vel a Gyurcsány rezsim fekete lovasai, akik elhozzák az apokalipszist. Mióta bevezette a kétszintű érettségit, megfogadtuk, egyszer megbuktatjuk (ha maják mégis csak hülyéknek bizonyulnak, amit mi már születésünk óta teljes szívünkből elhiszünk). És ez az egyszer egyre csak közeledik. Hogy miért mondott le, most még nem tudjuk. Valami nagy célja lehet ezzel kapcsolatban. Valószínűleg észlelte az emberek haragját. Ha sejtésem beigazolódik, akkor csak egy-két évre elpakolja magát befőttnek, hogy aztán újult erővel előjöjjön, amikor megutáljuk a kis bábját. És akkor majd ő lesz a Jóságos, a Megértő. Na ez az, amiből Te nem eszel, te álkommunista. Túl nagy lesz neked ez a falat.

Ittvan két ifjú elme, akik egy csőszocialista városban nevelkedtek fel, mégsem hatja át őket ez az áleszme, én továbbra is hű maradtam az eredeti marxi kommunista eszmékhez, és jelenthetem P12 is büszke nemzetiszocialista, semmi köze ehhez az ocsmánysághoz. Megalapítottuk Pártunkat, igazi reálpolitikát vagyunk hajlandóak folytatni. Látjuk az igazi problémákat. Minket nem érdekel a pénz, higyjétek el nagyon szépen megélnénk sokkal kevesebb pénzből is, mint a mai magyar képviselők. Nem látunk semmi kivetnivalót abban, ha villamossal megyünk a munkahelyünkre, ha a COOP-termékcsaláddal töltjük meg a hasunkat. Reménykedjünk továbbá abban, hogy P12-t nem tiltják ki XBOX Live-ról. Az nagy csapás lenne mindannyiunknak.

Szóval esküszünk, hogy hamarosan leszámolunk Veled, Fletó, a Nép Megrontója. Nem hat Ránk alattomos ármánykodásod, hidd el egy kandikamerás felvételnél több kell, hogy elbukjunk. Addig is amolyan rózsaszín pitbullosan: "Pusztulj, Fletó! Egyfaszúúúúúúúúúú."

Written by bodrimester

March 26, 2009 at 19:40

Posted in Uncategorized

Tagged with , ,

Friss

with one comment

A mindenki által közismert Fletó, a minap BAZ megyébe látogatott.

Hivatalos sajtóértesülések szerint: "Zárt ajtók mögött tájékoztatja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetőit, képviselőit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök csütörtökön Miskolcon."

Azonban titkos forrásokból kiderült, hogy Feri nem ezért érkezett a megyébe, hanem hogy titokban felkutassa és együttműködésre kényszerítse Pártunk két igen becses tagját, nevezetesen bodrimestert és P12-t.

Hála a jó égnek a fent nevezett két személy éppen genetikán ült, így Fletó hiú reményei a kútba potyogtak.

Ez nem is tetszett a miniszterelnöknek, mint ahogy azt ezen a rejtettkamerás felvételen is láthatjuk.

 Sajna Fletókám. Ez nem jött be! :)

Written by stereocilium

March 26, 2009 at 17:06

Posted in Uncategorized

Tagged with ,