Posts Tagged ‘életveszély’
olvassunk a sorok között
Hétvégén az origo és a magyar média szerint forrongtak az indulatok Sajóbábonyban. Valami mégsem stimmelt, nem sikerült elhinnem a mesét, hogy mégis mik történtek a borsodi “városban” (ma már minden második nagyfalu város akar lenni, pedig Bábony nem egy óriási és nevezetes hely).
Összefoglaló cikk az origo-tól
Furcsa dolog tudjátok ez az egész. Bűzlött vmi nekem ezzel a cikkel. Tele volt szépítésekkel, csúsztatásokkal, eufemizmussal. Ki hiszi el azt, hogy a dühös bábonyi norvég olyanokat kiabál, hogy “menjetek haza”. Ismervén az átlag magyar szókincsét, és azt a tényt, hogy Sajóbábony nem szerepel előkelő helyen az országos egy főre jutó kinevelt akadémikusok számában, elég nehéz elképzelni, hogy a tömeg ezt kiabálta volna. A másik furcsa dolog, hogy a Jobbik gyűlésen résztvevő személyek bábonyi lakosok voltak. Otthon tartózkodtak…
Hadd jegyezzem meg, hogy milyen szép, amikor a norvég lakosság megtiltja a magyar lakosságnak, hogy benézzenek egy országosan ismert Párt gyűlésére. Pedig nem is pogácsába sütött norvégot tálalnak egy ilyen eseményen. Kérdem én, milyen jogon teszik ezt?
Természetesen hétfőn már nyilatkozik is a helyi vajda valamint a Jobbik helyi képviselője, hogy nem történt semmilyen attrocitás, csak egy autóban történt anyagi kár. Persze, hogy nem, mert a fél országból vezényelték ide a rendőröket…
Végigolvastam a cikket, és nem voltam elégedett. Nem azért, mert nem folyt patakokban a vér. (pacifista vagyok!) A “magyar ösztönöm” azt súgta, hogy több történt itt. Ez csak a szépített kivonata a történteknek. Habár az igaz, hogy haláleset, kirívó dolog nem történt, de ez mégsem lehet a teljes igazság. El is ugrottam Sajóbábony város honlapjára.
Tegyétek meg ti is, megdöbbentő. Támadó webhelynek jelölték be “ismeretlenek” (na vajon a vajda vagy a titkára lépte ezt meg)egy önkormányzati honlapot, a google-ből nem is tudok belépni. Ha közvetlenül megyek rá az oldalra, akkor is csak sűrű pluszkattintásokkal. Az oldalról letiltották a képeket, néhány hír van feltéve. Köztük két link a boon.hu cikkeiről. Érdekes, hogy ezek közül az egyiket nem sikerült közvetlenül a boonon keresgélve megtalálnom (a boon amúgy is egy kalap szar, átláthatatlan, összevissza, hirdetésekkel tarkított bulvárkatyvasz), ez az a cikk. Egy névtelen bábonyi lakos telefonon keresztül közvetítette a bábonyi eseményeket. Érdemes végigolvasni, ennek már igazság szaga van.
Na akkor kedves origosok, hogy is van ez? Nem történt semmi említésre méltó bábonyban? Megfenyegettek a norvégok egy gárdista boltost (aki szerintetek csak egy képviselő).Volt itt jobbikos pártrendezvény is, ebben nem hibáztatok, volt összetört kocsi is. És mi van a Taktaközből érkező norvég hordákkal (ott laknak a keményvonalas norvégok, kérdezzétek csak P12-t) , vagy a mindenhonnan összesereglett gárdistákkal? Vagy éppen a botra erősített késsel dolgozó norvéggal, aki csak békés ellentüntetésre ment? Most már értem, miért kellett összefogdosni a vasárnap déli húsleves mellől a rendőröket. Ha lassabban reagál a megyei főkapitány, szép kis csihipuhi lett volna itt. Sőt valószínű, hogy volt is kisebb ütközet, husángokkal, miegymással, csak megjöttek a rendőrök, és hazaverték az egész bandát. Érdemes lett volna benézni a BAZ Megyei Kórház Baleseti Sebészetére, hátha van ott néhány helyi keményfiú. Ide a rozsdás bökőt, hogy üldögélt ott néhány vérző bábonyi.
Következtetést, tanulságot nem fogok levonni az egészből, ez nem tanmese. Amikor egy jobbikos rendezvényre dühödt norvégok mennek ellentüntetni, amikor az uzsorások világában megfenyegetik a magyarokat, nincs mit levonni. Vér fog folyni, ez csak idő kérdése.
Ui.: milyen furcsa tréfája az életnek, hogy a 200. bejegyzésben ilyenek kell foglalkoznom. Ígérem, az 500. valami vidámabb téma lesz (persze csak ha P12-nek sikerül az agyátültetéses beavatkozása).
a benkő jelenség
Ki ez az ember? De most komolyan. Gitározik, ok. Sőt még impozáns diszkográfiája is van. 62 éves, egyáltalán nem jó képű, viszont botrányairól híres. És most már feleséget keres.
Mint minden rendes blogbejegyzésnél, itt is a google-t használtam, hogy találjak vmi információt az alanyról, akit boncolok (bárcsak már ott tartanánk). Sikerült is igazán kultúroldalak hasábjaira eljutnom, örülök neki, hogy ilyen oldalak is léteznek a világon, a sok gyereket kereső pap (tanítás céljából ofkorsz) és pedobear képződmények mellett. Következzék a Benkő diszkográfia:
Sőt! Sikerült megtalálnom egy akkora szöveget, hogy ezt meg kell osztanom mindenkivel. Magányos szívtiprók, ügyetlenkedő kockák, nőéhes kéjencek füleljetek! Dániel megosztja veletek egyik ősi csajozós szövegét, amivel mindig tarol a megfelelő lökhárítóval rendelkező hölgyeknél (ez esetben Soma volt az áldozat):
Neked le kéne szoknod a melltartóról, mert csak két gyereket szültél és szoptattál, de bomba jó vagy!
Ugye mekkora zseni ez az ember? Ő már csak tudja, hogy mitől döglik a légy. Most azonban a 18. életévét még nem betöltött olvasóinkat megkérném, hogy forduljanak el egy kicsit, szemléltető ábra következik (vagy hívjátok ide szüleiteket is):

Be kell ismernem, sokáig fogalmam se volt, hogy ki ez a tata. Mondjuk még most sem igazán tudom, hogy mi a szirszart keres a RTL Klub műsorán, valószínűleg a korosodó magyar nemzet falja a műsorait. Másra nem tudok gondolni.
Azt írják netszerte, hogy botrányhős. Én ebből kb. annyit tudtam, hogy a csóka szeret egy szál faszban gitározni. Valószínűleg akkor olyan jól gitározhat, hogy ezt megengedheti magának. Vagy csak szimplán bűnrossz, és így próbál meg 70-es nagyikat becsábítani a koncertjeire (az egy jó évjárat!).
Erősítsetek meg, hogy jól tippelek, az öreg kifogyott a pénzből, ezért hagyta magát elvitetni az isten háta mögé, vhova a farpofái közé?
Nem elég, hogy élő műsorban rántott rá az őserdőre, még bepróbálkozott a termékenységi Istennőnél is, hát szabad ilyet Dániel? Az RTL szentháromság (hol van már az AFSZ?) viszont ebben látta a XXI. század televíziózásának jövőjét. Zseniális húzás volt. Szingli a csórikám (ilyen fellépéssel ez teljesen érthetetlen, mondhatni paradoxon), keressünk neki élete párját!
Ennek lett az a végeredménye, hogy összegyűjtöttek egy-pár pénzéhes MILF-et, hadd szóljon a lightpornó. Érdemes benézni az oldalon a Videók szekcióba, megtalálható itt minden, mi szem-szájnak ingere (csak hogy a szebbeket idézzem):
- Madonnának is hüvelye van
- Vibrátorral vagy nélküle?
- Tünde popsirázással nyűgözte le a kiéhezett Dánielt
- Benkő és Edit ágyékjelenete
És végül a zseniális, egyben mégis megnézhetetlen, csókleckék Dániel tolcsámolásában. A következő műsorszám megtekintése semmilyen korosztály számára nem ajánlott:
Benkő Dániel szájából csattannak el a reality-történelem legsokkolóbb csókjai
külön köszönet a velvet.hu-nak, az egyetlen igazi magyar dokumentarista honlapnak
P12, hol vagy? (biztonsági kamerás felvételekkel kieg.)
Ez is egy szomorú bejegyzésnek indul. Most kaptam egy jelentést a Párt biztonsági tanácsadójától, hogy P12_dci ismeretlen vizekre evezett. Nem találjuk sehol. Utoljára Judapest közelében látták, egy erősen tankra hasonlító járműben. Reméljük jól van. Innen is üzenjük Neki, hogy kitartás. Fokozott erőkkel keressük, vigyázzon a lakosságra! (Talán hülye kérdés, de mégis mi a halálnak ment a kormánypárti haláltáborok közelébe? Bizonyára a kényszermunkatáborban sínylődő sorstársainkon szeretne segíteni. Az akció annyira titkos volt, hogy még az Édesanyja (!) sem tudott róla. Bármi is történik veled, mi segítünk rajtad.) Élő közvetítés a Pártszékházból, a Moszkva térről:

a szerkesztőség is megdöbbent eme hősies cselekedeten
Update 1: Egyes jól értesült kormánypárti besúgóink szerint csapdája ejtették, és azóta is faggatják a Kocka titkáról. Tarts ki, már úton a felmentősereg. Sikerült elfogni néhány cionista videójelentést. Később leközöljük.
Update 2: Titkos felvételek P12 börtönéről. A felvételek borzasztóak, megkérném a gyengébb idegzetű Olvasóinkat, hogy ne görgessenek tovább, a következő képek felkavaróak lehetnek. A videón ugyanis a különböző kínvallatási technikákon átesett, de még inkognitóját megőrző harcostársunk küzd az elemek, a kirekesztés és a szélsőséges gondolatok ellen.
Update 3: elkapták. Kész, vége. Legalábbis, amíg oda nem ér a felmentősereg (a Pártpénzek mostanság elég szűkösek a stereocilium és bodrimester sörfogyasztási szokásai miatt, de nincs ok az aggodalomra): sikerült beszereznünk, ugyan használtan, de kitanítva, 3 Ritmikus Csimpifont. Reméljük hasznosak lesznek a kiszabadulásodhoz P12.
Update 4: az utolsó felvétel, amin életben látható P12.
http://www.youtube.com/watch?v=KsFNDJtRxks
Update 5: megérkeztek a Csimpifonok, megindult a leszámolás:

a csimpifonoknak eljár a kezük
az orosz virtus
Független Hírügynökség jelenti, a blog nem kívánja kommentálni:
Két civilt elgázolt, egy elárusító bódét pedig megrongált egy orosz tiszthelyettes, aki részegen páncélozott személyszállító harci járművel indult vodkát venni – adta hírül a Komszomolszkaja Pravda.
A Permi Katonai Főiskola kiképzői és kadétjai a harckocsizó kiképző bázison ünnepeltek a hétvégén, amikor elfogyott a vodkájuk. Az egyik őrmester ezért öt hallgatóval maga mellé véve elkötött egy BMP-2-es PSZH-t, s a legközelebbi településre hajtott utánpótlásért.
A súlyosan ittas őrmesternek sikerült elvezetnie a tankot Alesih falucskáig, ahol mérgében nekihajtott az éjjel zárva tartó elárusító bódénak. Az esetnek szemtanúja volt két helybeli fiatalember, akik dermedten álltak meg a szokatlan látványra. Amikor a tank megfordult, mindkét fiatalt elgázolta, az egyiküket halálra tiporva. Az életben maradt áldozathoz a közelben lakók hívtak segítséget, őt jelenleg kórházban ápolják.
Az őrmester másnap semmire sem emlékezett. Később azonban elismerte, hogy „kocsikázott” egyet a páncélos járművel, de nem vette észre, hogy elgázolta a civileket.
cionista összeesküvés
Most futott be szerkesztőségünkbe ez a néhány kémfotó. Több párthű emberünk életét áldozta ezekért a képekért, kérünk mindenkit, hogy így nézegesse ezeket a fotókat.
Kiderül róluk, hogy a gonosz összeesküvők már hónapok óta megfigyelés alatt tartották Magdinkat. Egyes értesülések szerint P12 és Magdi néni első randija óta állt fenn a titkos kormánypárti nyomozás. Örüljetek magatoknak Gordonka, ez csak egy kis csata volt. Nem győzhetitek le az MRMP-t.
Következzenek a képek, még egyszer R.I.P. Kertész Magdi:





Következzék a kegyetlen valóság, az eredeti filmkocka, amit sikerült kivágniuk az összeesküvőknek a műsorra kerülő szalagból:

b&w insider, miegymás
Egy kis belső info a szerkesztőségből. Mindenki azt hitte, hogy P12 megunta a blogolást, elege lett az egészből. Ez részben igaz is. De hogy miért? Erről bezony egy hatalmasat hazudott az Olvasók szemébe. Én úgy gondolom, hogy a Tisztelt Olvasóközönségnek igenis ismernie kell a háttérben húzódó indokokat, amiért az egyik sztárblogger végülis ilyen szörnyű cselekedetre szánta el magát.
P12 lelki világa romokban hever. És nem csak az övé. Olyan szörnyűség történt velünk, amit képtelenek voltunk/vagyunk feldolgozni. Egy életen át fogjuk hurcolni ezeket a soha be nem gyógyuló lelki sebeket. De mi stereociliummal még valahogy kihúzzuk. P12 sajnos azonban sokkal labilisabb személyiség, mint mi. Nem segített rajta sem a pártpszichológus, sem az análszex. Július 25-én valami végleg megszűnt létezni P12-ben.
Július 24. Kapisgáljátok már? Még nem? Muszáj leszek leírni. Pedig annyira nem akaródzik. Még a gondolata is irtózatos, hát még kikiáltani a hatalmas e-világba!
Meghalt Magdi néni
A nemzet Magdi nénije. Kertész Magdus, az ország anyusa, aki hosszú éveken át takarítgatta a nemzet lépcsőházát. A kifogyhatatlan pletykatár már soha többet nem szólal meg. Ezt P12 nem bírta tovább. Értesüléseink szerint leborotválta fenékig érő tincseit és bevetette magát a rengetegbe. Több hetes hallgatása annak tudható be, hogy a Magdi néni iránt érzett olthatatlan szerelme és bánata remeteéletre kényszerítette. Mindentudó ügynökeink szerint felkereste Voldemort nagyúr rejtekhelyét Albániában, ahol nihilista életmódot folytat. 40 napos szűz(!) kecske vérével táplálkozik, haját szorgosan borotválja, és készül a norvégok elleni végső leszámolásra, hogy megbosszulja élete értelmét. Mert ugye azt senki nem gondolja, hogy a lépcsősor volt a hibás (Magdi pedig végképp nem). Aki mégis ilyet állít, az cionista bérenc, ne higyjetek nekik!
Most pedig, csak erős idegzetűeknek:
Beer, beer, beer
Ez a szám annyira jó, hogy nagyon. De még ennál is jobban. Az alávágott videók pedig példaértékűek, legalább 40 évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni vetíteni a vasárnap délben összepössentett vörös mackóalsóban hazaérkező nyugdíjas családfenntartóknak.
http://www.youtube.com/watch?v=tZmDWltBziM
Mellé plusznak egy örök klasszis, ne csodálkozzunk, ha még az ükunokáink is ezen fognak nevetni?
sok szerencsét
Holnap fontos nap lesz az oldal életében. Stereocilium, P12 és még jónéhány az oldal rajongói és kreatív klubjához tartozó, igencsak fontos személy, akiket most anonimként jelölnék meg (remélem nem baj Ági és Dóri
) nekimegy egy nehéz vizsgának. Amire természetes mindannyian sokat és alaposan tanultak, mindent tudnak vagy legalábbis a céljaikhoz szükséges anyag 130%-át, úgyhogy aggodalomra nincs ok.
Mivel pénzem nincs, hogy rádióba telefonáljak és idióta tuctucot kérjek nekik meg “mindenkinek, aki szereti”, ezért a youtube segítségét veszem igénybe. Szóljon ez a nóta nektek, csatába indulóknak. A pokolból van kiút, még akkor is, ha ti csak éppen befelé meneteltek.
fáradt bejegyzés örömhírekkel
Ma reggel sikerült találkoznunk P12-vel, jelenthetem, hogy kutya baja. Habár… Testét egy titokzatos kór, a fertőző zombivész támadta meg, de úgy néz ki, hogy a megfelelő immunválasz már kialakult a szervezetében, nem viselkedik alvajáró élőhalottként, mint én. Legnagyobb megrökönyödésemre azonban új tünet jelentkezett nála, sajnos néha beszarik. Szenvedő teste csak így képes kiüríteni a legyőzött vírusrészletek millióit. De már azért egyre ritkábban engedi el magát, nem lesz itt semmi baj, ha engem kérdeztek. Sajnos egyelőre azonban nem létezik hatásos és permanens gyógyszer, amivel véglegesen leküzdheti a kórt és a fellépő tünetegyüttest. Amint legyengült szervezetünk kiheverte a sokkot, elménk pedig a rothadó belek szagát, jelentkezünk még. Lehet, hogy alszunk is egy jót, ha már ágy is van a környéken.

a gyilkos kór senkit nem kímél, a fentebb látható egyetemi tanár az elsők között fertőződött meg
Jó tanácsként minden újonnan lebetegedett embertásunknak: jelenleg nem sokat tudunk tenni a betegség ellen, minthogy gyakran cseréljük a lepedőt magunk alatt. Ha az elhasználódott ágyneműk már nem férnek el a szobában, lakásban, nyugodtan vágjuk ki őket az ablakon, szívjon más is egy kicsit. A mocskos galambok viszont határtalan nagy szomorúságunkra immunisnak bizonyultak, pedig P12 még néhány fészekbe is belevégezte a dolgát. Lehet, hogy a megoldás a madarak szervezetében keresendő? Amint kipiheni magát a szerkesztőség, kötelességének fogja tekinteni, hogy keres egy hatékony oltóanyagot (előreláthatólag júl. 14-től indul meg a kutatás).
furcsa ez a mai nap
- Nézelődök a neten és valahogy sikerül minden nap durvábbnál durvább dolgokba akadnom. Első versenyzőnk Blonde Cora, akit a híres multi cég, mindenki kedvenc hipermarketja pénzel. A mi Coránk megpróbálta megcsinálni a lehetetlent. Sajnos nem jött neki össze. Majd talán jövő héten.
- A magyar gazdasági válság is burjánzik tovább. A nép változást akar, mert hamarosan bedől ez a szarkupac, amiben élünk. Az emberek megpróbálják a véleményüket kifejezni, reméljük Gordonka olvassa a blogot és eljut hozzá ez a videó. (vki kormányzati ip-vel biztosan olvassa). Itt most éppen az OTP-t ostorozzák ezerrel.
- Sztárhíreink következnek. Több neves sztár is hangos vitába keveredett, szerencsére nem kellett a szerkesztőségnek bevetni Chuck Norrist, hogy elrendezze a helyzetet. Álljon itt két fotósorozat, melyek megmutatják nektek a hatalmasok hatalmaskodásait: photo eins, photo zwei.
- Egy kis kultúra kedves olvasóinknak, habár ez legjobban kocka közönségünket fogja érdekelni, akik pedig nem túl kedvesek. Viszont annál inkább pattanásosak. Pendrive kiállítás nyílt az Internet szívében, a wazup.hu-n.