Archive for the ‘Uncategorized’ Category
vodafone
Manapság boldog-boldogtalan twitterezik. Tudjátok az a miniblog, ahova csak kis bejegyzéseket lehet dobni (vki mondja meg, hány karakter a max).
Néhány nappal ezelőtt a T-Mobile hálózata lelkesen elhalálozott, amiről természetesen twitteren is értesíteni kellett a nagyközönséget. A Vodafone rövid és tömör válasza erre:
Hitler még mindig él!
Egyszerűen zseniális. És a három bécsi zsidó a végén. Muhaha. No meg az a vigyor, azzal a hanggal. Zseniális.
levél a Jézuskához
Kedves Jézuska!
Remélem követted az előrelépéseimet, igencsak jókisfiú voltam az Úr 2009. évében. Besegítettem a Szociális Minisztériumnak kirendelt végrehajtóként, a VPOP-nak szeszcsempészként és még születésnapomon sem rakoncátlankodtam (a vöröszászlós, székházelfoglalós esetet csak kiprovokálták a büdös, akarom mondani mosdatlan, pogány cionisták (de tudod, hogy milyenek) ). Hidd el Jézuska, még gyónni is járok (minden ezredik évben egyszer, csak a Te tiszteletedre), istenfélő báránya vagyok az egyháznak.
Rá is térek gyorsan a kívánságomra, tudom, hogy sok dolgod van, nem húzom az idődet tovább. Szeretnék egy szép, egy élethű (mondhatni igazi) BIKACSÖKÖT. Jaj, hogy nem is tudod, mi az? Sajnos ez a modern kor, az átkos XXI. század hibája. Pedig bikacsökre minden háztartásnak szüksége lenne. Álmatlan éjszakák, nyugodt délutánok és ködös reggelek elengedhetetlen kísérője az antik civilizációkban.
A bikacsök bikák hímvesszőjéből készített, többnyire fegyverként használt bot.

A fegyvert tegyük dupla zárójelbe, nekem a birkák tereléséhez lenne szükségem egy ilyen precíziós eszközre, a vérbeli bodrik kelléktárának elévülhetetlen tagjára. Most hogy már elmúltam 12 éves, és az átkos sárgakarika a jobb alsó sarkunkról is lekerült, megköszönném, ha kaphatnék egy ilyet. Előre is köszönöm, Jézuska bácsi! Boldog karácsonyt, izé szülinapot!
Maradok addig is tisztelettel:
bodrimester.
kikapcsolódás
Elcseszett egy nap van a hátam mögött, és higyjétek el, a többi része is ugyanolyan szar lesz. Egy kis vidító sorstársaimnak, bulira pörgető mindenki másnak.
mindenki kocka?
rövid üzenet a szerkesztőségből
kevin smith a twilightról
Hamarosan mi is foglalkozunk komolyabban ezekkel a “hűdetrendi” vámpírokkal (minden könyvet olvastam, minden filmet megnéztem, vérszegény csóka lóg a szobám mind a 25 falán, és különben is, aki nem az újholdra maszturbál, az takarodjon vissza a középkorba!), de addig is szólaljon meg Kevin Smith, akinek a Shop Stop világot köszönhetjük (Néma Bob a gyengébbek kedvéért):
I got married last weekend
Ilyen címen találtam rá ezekre a képekre. Tavaly nyáron tették fel a dicső férfiú myspace oldaláról, azóta 8 millió oldalletöltést élt meg az eredeti fórumpost. Nem akarok tolvajputterkötsög lenni, de úgy érzem, ez az oldal mára már a világörökség része lett. A képek és a beszólások is. Álljon itt ez az emlékmű az idők végezetéig a világ legboldogabb férjének. Gratulálunk!
Át is adnám mikrofonom az újdonsült férjnek:
I finally did it, married my girlfriend of 5 years. She means the world to me, I cant believe what a lucky guy I am. I never thought I would find true love, but now that I have my life is complete. Here are the pictures from out ceremony:
I tell you guys, that night was amazing, I am truly happy that I waited until marriage to lose my virginity.
The beautiful brides maids:
My army buddies were all over them
Here is our wedding cake, it was actually sculpted out of twinkies
My wifes favorite part of the night:
És akkor következzék néhány extra kép, remélem még bírjátok:
Here we are on the way to our honeymoon, happiest day of my life!
Az érdeklődő kommentek ezreinek elegét téve a srác úgy döntött, hogy bedob még egy képet a közösbe:
Well, she does have a sister who is single somehow. She has high standards though, so many guys are after her all the time.
Végezetül a csődör beismerő vallomása: Thanks for the kind words, a girl like this only comes along once a lifetime at best and im glad I didnt let her get away.
Aki eddig kibírta annak, hatalmas nagy respect, nekem is egy napomba tellett, hogy ezt a teljes albumot beszúrjam. Következzen néhány komment, ha már egy fórumról származik ez a bejegyzés:
Congrats, I’m just upset that I didn’t meet her first!!
Holly fuck, I didn’t know you could fit so many woman in one dress.
Ha ha. All the dudes on the groom’s side look like they are about to be sick. Not like the groom was gonna catch anything special, but c’mon. That beast is like a mixture of Rosanne Barr, Rocky from Mask and Sylvester Stallone. What a wonderful life those two shitbags must have. Jesus, if they have children they should be prosecuted for child abuse b/c no child should be subject to them being their parent. Fuckin kid should strangle itself with the umbilical cord to end the misery ASAP.
Uh, is that actually a woman or is this a gay wedding? Because if you decapitated the bride’s head and showed it to people, they’d think that was some plumber dude or something.
That’s one aerodynamic forehead.
Yeah, he was probably regretting it as she was eating him. She wasn’t looking for a mate, she was looking for a snack.
So you went to Sea World and came back with a Whale, congrats.
I didn’t know Big Foot’s could breed with Chupacabra
Buy a shotgun. “The Hills Have Eyes” is real
I’ve listened to atheist arguments from nearly every source; from Richard Dawkins to Penn Jillette to my college roommate. This is best evidence I’ve ever seen for the absence of a God.
És ez így folytatódik 183 oldalon keresztül. Tisztelem én a női nemet, de ez a bejegyzés akkoris a GÓLEM tag alatt lesz megtalálható.
olvassunk a sorok között
Hétvégén az origo és a magyar média szerint forrongtak az indulatok Sajóbábonyban. Valami mégsem stimmelt, nem sikerült elhinnem a mesét, hogy mégis mik történtek a borsodi “városban” (ma már minden második nagyfalu város akar lenni, pedig Bábony nem egy óriási és nevezetes hely).
Összefoglaló cikk az origo-tól
Furcsa dolog tudjátok ez az egész. Bűzlött vmi nekem ezzel a cikkel. Tele volt szépítésekkel, csúsztatásokkal, eufemizmussal. Ki hiszi el azt, hogy a dühös bábonyi norvég olyanokat kiabál, hogy “menjetek haza”. Ismervén az átlag magyar szókincsét, és azt a tényt, hogy Sajóbábony nem szerepel előkelő helyen az országos egy főre jutó kinevelt akadémikusok számában, elég nehéz elképzelni, hogy a tömeg ezt kiabálta volna. A másik furcsa dolog, hogy a Jobbik gyűlésen résztvevő személyek bábonyi lakosok voltak. Otthon tartózkodtak…
Hadd jegyezzem meg, hogy milyen szép, amikor a norvég lakosság megtiltja a magyar lakosságnak, hogy benézzenek egy országosan ismert Párt gyűlésére. Pedig nem is pogácsába sütött norvégot tálalnak egy ilyen eseményen. Kérdem én, milyen jogon teszik ezt?
Természetesen hétfőn már nyilatkozik is a helyi vajda valamint a Jobbik helyi képviselője, hogy nem történt semmilyen attrocitás, csak egy autóban történt anyagi kár. Persze, hogy nem, mert a fél országból vezényelték ide a rendőröket…
Végigolvastam a cikket, és nem voltam elégedett. Nem azért, mert nem folyt patakokban a vér. (pacifista vagyok!) A “magyar ösztönöm” azt súgta, hogy több történt itt. Ez csak a szépített kivonata a történteknek. Habár az igaz, hogy haláleset, kirívó dolog nem történt, de ez mégsem lehet a teljes igazság. El is ugrottam Sajóbábony város honlapjára.
Tegyétek meg ti is, megdöbbentő. Támadó webhelynek jelölték be “ismeretlenek” (na vajon a vajda vagy a titkára lépte ezt meg)egy önkormányzati honlapot, a google-ből nem is tudok belépni. Ha közvetlenül megyek rá az oldalra, akkor is csak sűrű pluszkattintásokkal. Az oldalról letiltották a képeket, néhány hír van feltéve. Köztük két link a boon.hu cikkeiről. Érdekes, hogy ezek közül az egyiket nem sikerült közvetlenül a boonon keresgélve megtalálnom (a boon amúgy is egy kalap szar, átláthatatlan, összevissza, hirdetésekkel tarkított bulvárkatyvasz), ez az a cikk. Egy névtelen bábonyi lakos telefonon keresztül közvetítette a bábonyi eseményeket. Érdemes végigolvasni, ennek már igazság szaga van.
Na akkor kedves origosok, hogy is van ez? Nem történt semmi említésre méltó bábonyban? Megfenyegettek a norvégok egy gárdista boltost (aki szerintetek csak egy képviselő).Volt itt jobbikos pártrendezvény is, ebben nem hibáztatok, volt összetört kocsi is. És mi van a Taktaközből érkező norvég hordákkal (ott laknak a keményvonalas norvégok, kérdezzétek csak P12-t) , vagy a mindenhonnan összesereglett gárdistákkal? Vagy éppen a botra erősített késsel dolgozó norvéggal, aki csak békés ellentüntetésre ment? Most már értem, miért kellett összefogdosni a vasárnap déli húsleves mellől a rendőröket. Ha lassabban reagál a megyei főkapitány, szép kis csihipuhi lett volna itt. Sőt valószínű, hogy volt is kisebb ütközet, husángokkal, miegymással, csak megjöttek a rendőrök, és hazaverték az egész bandát. Érdemes lett volna benézni a BAZ Megyei Kórház Baleseti Sebészetére, hátha van ott néhány helyi keményfiú. Ide a rozsdás bökőt, hogy üldögélt ott néhány vérző bábonyi.
Következtetést, tanulságot nem fogok levonni az egészből, ez nem tanmese. Amikor egy jobbikos rendezvényre dühödt norvégok mennek ellentüntetni, amikor az uzsorások világában megfenyegetik a magyarokat, nincs mit levonni. Vér fog folyni, ez csak idő kérdése.
Ui.: milyen furcsa tréfája az életnek, hogy a 200. bejegyzésben ilyenek kell foglalkoznom. Ígérem, az 500. valami vidámabb téma lesz (persze csak ha P12-nek sikerül az agyátültetéses beavatkozása).
a benkő jelenség
Ki ez az ember? De most komolyan. Gitározik, ok. Sőt még impozáns diszkográfiája is van. 62 éves, egyáltalán nem jó képű, viszont botrányairól híres. És most már feleséget keres.
Mint minden rendes blogbejegyzésnél, itt is a google-t használtam, hogy találjak vmi információt az alanyról, akit boncolok (bárcsak már ott tartanánk). Sikerült is igazán kultúroldalak hasábjaira eljutnom, örülök neki, hogy ilyen oldalak is léteznek a világon, a sok gyereket kereső pap (tanítás céljából ofkorsz) és pedobear képződmények mellett. Következzék a Benkő diszkográfia:
Sőt! Sikerült megtalálnom egy akkora szöveget, hogy ezt meg kell osztanom mindenkivel. Magányos szívtiprók, ügyetlenkedő kockák, nőéhes kéjencek füleljetek! Dániel megosztja veletek egyik ősi csajozós szövegét, amivel mindig tarol a megfelelő lökhárítóval rendelkező hölgyeknél (ez esetben Soma volt az áldozat):
Neked le kéne szoknod a melltartóról, mert csak két gyereket szültél és szoptattál, de bomba jó vagy!
Ugye mekkora zseni ez az ember? Ő már csak tudja, hogy mitől döglik a légy. Most azonban a 18. életévét még nem betöltött olvasóinkat megkérném, hogy forduljanak el egy kicsit, szemléltető ábra következik (vagy hívjátok ide szüleiteket is):

Be kell ismernem, sokáig fogalmam se volt, hogy ki ez a tata. Mondjuk még most sem igazán tudom, hogy mi a szirszart keres a RTL Klub műsorán, valószínűleg a korosodó magyar nemzet falja a műsorait. Másra nem tudok gondolni.
Azt írják netszerte, hogy botrányhős. Én ebből kb. annyit tudtam, hogy a csóka szeret egy szál faszban gitározni. Valószínűleg akkor olyan jól gitározhat, hogy ezt megengedheti magának. Vagy csak szimplán bűnrossz, és így próbál meg 70-es nagyikat becsábítani a koncertjeire (az egy jó évjárat!).
Erősítsetek meg, hogy jól tippelek, az öreg kifogyott a pénzből, ezért hagyta magát elvitetni az isten háta mögé, vhova a farpofái közé?
Nem elég, hogy élő műsorban rántott rá az őserdőre, még bepróbálkozott a termékenységi Istennőnél is, hát szabad ilyet Dániel? Az RTL szentháromság (hol van már az AFSZ?) viszont ebben látta a XXI. század televíziózásának jövőjét. Zseniális húzás volt. Szingli a csórikám (ilyen fellépéssel ez teljesen érthetetlen, mondhatni paradoxon), keressünk neki élete párját!
Ennek lett az a végeredménye, hogy összegyűjtöttek egy-pár pénzéhes MILF-et, hadd szóljon a lightpornó. Érdemes benézni az oldalon a Videók szekcióba, megtalálható itt minden, mi szem-szájnak ingere (csak hogy a szebbeket idézzem):
- Madonnának is hüvelye van
- Vibrátorral vagy nélküle?
- Tünde popsirázással nyűgözte le a kiéhezett Dánielt
- Benkő és Edit ágyékjelenete
És végül a zseniális, egyben mégis megnézhetetlen, csókleckék Dániel tolcsámolásában. A következő műsorszám megtekintése semmilyen korosztály számára nem ajánlott:
Benkő Dániel szájából csattannak el a reality-történelem legsokkolóbb csókjai
külön köszönet a velvet.hu-nak, az egyetlen igazi magyar dokumentarista honlapnak










